Egyesületünk minden tagja korábban a Pécsváradi Ifjúsági Önkormányzat polgármestere vagy képviselője volt. A PIFÖ idén ünnepli a 20. születésnapját, mely alkalomból egyesületünk elnökre írt egy rövid élménybeszámolót.
„2001. június 2. egy napsütéses szombati nap volt. Dani barátommal jártuk a várost a Szentháromság térnél, Csiga ( Varga István) jött velünk szembe és leszólított minket. Elmondta, hogy ma van az első ifjúsági önkormányzati választás Pécsváradon, és, hogy ez mekkora lehetőség nekünk is, amivel élnünk kell és menjünk el szavazni, amire minden 15 és 30 év közötti ismerősünket is buzdítsunk. Danival csak néztünk egymásra és mondtuk, hogy mi még csak 13 évesek vagyunk.
Azóta eltelt 20 év.
A kezdetekkor kevesen sejtették, hogy két évtized után még nem csak meglesz ez a kezdeményezés, hanem példaértékű, stabil működést tud magáénak. . Immár a kilencedik fiatal próbálhatja ki, hogy milyen ifjúsági polgármesternek lenni és több, mint fél százan, hogy milyenek az ifjúsági képviselő feladatai.
A folyamatos működés nem jelenti azt, hogy nem voltak hullámvölgyek vagy kimagasló időszakok. Egyetlen dolog volt a fontos, hogy mindig akad egy maréknyi fiatal aki tenni akar a közösségéért és szívesen, önként teszi ezt.
Lehet kísérletet tenni, de megszámolni is nehéz, hogy hány programmal színesítették a város életét az elmúlt 20 év alatt a PIFÖ-sök. Ha régi tagokkal beszélgetünk, a többség megemlíti, hogy mi mindent tanultak, ami később hasznukra vált. Akik ennek részesei voltak és együtt élték meg azokban a viták ellenére is egy kötődés alakult ki, a különböző vélemények ellenére is közös volt a munka. A reggel 5-ig tartó Ping-pong, fesztivál után a sátor őrzés vagy a bálok utáni hajnali takarítás éppen úgy összekovácsolta a fiatalokat, mint a foci kupákon elért sikerélmények, vagy amikor tele van fiatalokkal az ifjúsági klub, vagy a gyereknapon nevető és mosolygó gyerekek tömege.
Zsáli János polgármesterként bátorította a PIFÖ-t a kezdetetkkor, hogy
„Most elmentek mindenhova és ötletekkel a fejetekben tértek vissza, amit itthon megvalósítotok.”
A két évtized alatt ezt sikerült túlteljesíteni, sőt megfordítani, hiszen már Pécsváradra jönnek ötletekért. Több közeli település is hozzánk fordul segítségért, ha ifjúsági munkával szeretnének foglalkozni, vagy ifjúsági klubot akarnak létrehozni. Külön büszkék vagyunk, hogy nem csak helyben hanem országosan és a határainkon túl is sikerült Pécsvárad hírnevét öregbíteni. Ha az országban valamelyik településen a fiatalokkal szeretne az önkormányzat foglalkozni és jó példák után kérdezősködik szinte mindig elhangzik Pécsvárad neve, de elmondhatjuk, hogy Portugáliától Oroszországig vannak olyan fiatalok és fiatalokkal foglalkozó szakemberek, akiknek ha Magyarországot említik Pécsvárad és a pécsváradi fiatalok jutnak elsőnek eszükbe.
Pécsvárad Város Önkormányzata a kezdetektől hitt a fiatalokban és végig támogatta ezt kezdeményezést. Elmondhatjuk azt is, hogy az ifjúsági munka nem elképzelhető a helyi szervezetek és intézményekkel való együttműködés nélkül, így külön köszönjük a bizalmast és a kölcsönös támogatást.
És mit kívánok erre a kerek születésnapra?
Leginkább bízom abban, hogy továbbra is lesznek olyan fiatalok, akik élnek a nekik szánt lehetőségekkel és tudják, hogy milyen szerencsés helyzetben vannak Pécsváradon!”
A cikket írta: László Miklós