Rajtunk is múlik, hogy az utánunk következő generációk tagjai képesek-e egymással együttműködni, valamint érzékenyen reagálni a társadalmi problémákra. Ennek szellemében született Varró Dániel verses meséje nyomán A leprikónok átka c. interaktív vita- és kalandjáték, tantermi előadásként, a demokratikus vitakultúra fejlesztését fókuszba állítva. Természetesen ez a programunk is az Európai Szolidaritási Testület által valósult meg.
A játék során meghozott döntéseinkkel egy kis viking vitézt irányítottunk, akinek az a feladata, hogy megtörje a faluját sújtó átkot. Az interaktív mesekönyvekből jól ismert módon a történet bizonyos pontokon elágazott, és ahogy a könyvben máshová kell lapozni a folytatásért, az előadás során a döntéseinknek megfelelő szövegrészlettel folytatják a mesét Fábián Gábor és Bacskó Tünde. A verses mese minden versszakának végén választási lehetőséget ajánlottak nekünk. Ezek a döntési helyzetek néha csak egyszerű tippelésre adtak lehetőséget, de akadtak olyan sorsfordító szituációk is, ahol a rendelkezésre álló információk alapján mérlegelnünk kellett. Ekkor – a VOX POPULI szabályrendszerét felhasználva – vitát generáltunk, érveket sorakoztattatunk pro és kontra, majd egy szavazás nyomán megismertük a többségi álláspontot, vagyis valós és felelős társadalmi egyeztetést modelleztünk. Mindezzel egy demokratikus közösség lenyomatát képeztük, ahol a különböző állásponton lévő személyek nem egymás ellenségei, hanem partnerei – hiszen, csak így vihettük sikerre a főhős küldetését.
Maga a módszer őszről már ismerős volt, a Szociopolyután,de nagy élmény volt a testközeli színészi jelenlét, alkotótársakká váltunk.
A cikket írta: Szrenkó Viola