We vote for Europe

Április 30-án Olaszországba indultam, hogy részt vegyek a „We vote for Europe” Erasmus+ tréningen, ahol 8 ország közül két résztvevőtársammal mi képviselhettük Magyarországot. A hosszú utazás után megérkeztünk Arma Di Taggiaálomszép tengerparti városába, ahol a vonatállomáson a fogadó szervezet vezetője, Tiziano várt minket hatalmas mosollyal, majd vitt el minket a hotelbe.

Hétfő:
Az első nap névtanulós és ismerkedős játékokat játszottunk, majd átbeszéltük azokat a félelemeket, amik felmerülhetnek bennünk a tréning során és átbeszéltünk néhány szabályt is. 

Miután komfortosabban éreztük magunkat, átbeszéltük a tréning tervét és a napok felosztását.
Este egy bachata tánctanulással oldottuk a hangulatot. 

Kedd:

A délelőtt arról beszélgettünk a „logicaltree” módszer segítségével, hogy milyen problémák merülhetnek fel egy-egy közösség politikai vonatkozásában és mit tudunk tenni annak érdekében, hogy átfordítsuk ezeket.

A későbbiekben a „World Cafe” módszer segítségével dolgoztuk fel 4 csoportban az európai fiatalokra vonatkozó Európai Uniós stratégiát. Délutánegy kellemes túra alkalmávalBussanaba látogattunk, ahol a helyi közösségekkel és azok működésével ismerkedtünk meg.

Később felkészültünk az interkulturális estére, ami hihetetlenül jól sikerült, 8 ország különböző édességeit és ételeit kóstolhattuk meg, a hangulat itt már nagyon baráti és nyitott volt.

Szerda:

Megismerkedtünk az Európai Unió intézményeivel. Vendégelőadóként Nina Linde előadását hallgathattuk meg saját szervezetéről és a litván politikai helyzetről. Egy kisfilm segítségével feldolgoztuk, hogy milyen hatással lehet a közösségi média a fiatalokra. Ezt a napot egy éjszakai gyalogtúrával zártuk a város szívében, ami még közelebb hozott minket és mély, baráti beszélgetések indultak meg.

Csütörtök:

A csütörtöki nap megvizsgáltuk, hogy mit is jelent európai állampolgárnak lenni, illetve  fiatalok szavazásáról kérdeztük meg a helyieket, egy kérdőív segítségével. A fiatalok bevonása a helyi és az európai politikába és szavazásra bírása volt a fő téma, melyet különböző szituációs és stratégiaalkotó feladatokkal szemléltettünk.

Péntek:

Az egész napot Sanremo-ban töltöttük, ahol megismerkedtünk a város szegény negyedében munkálkodó civil szervezettel, annak vezetőjével és különböző tevékenységeikkel. Délután magunk fedezhettük fel a gyönyörű, tengerparti városka rejtelmeit, majd este a vacsoránál átbeszéltük a látottakat.

Szombat:

Elkezdtük a video guide készítését, melyet kiscsoportokban dolgoztunk és vettünk fel, írtunk meg. Este egy helyi karaoke partin vettünk részt, ami nagyon jól sikerült.

Vasárnap befejeztük a videoguide maradék részét, illetve a csomagoláshoz és az elbúcsúzáshoz készültünk. Este pedig átvehettük a Youhtpass igazolásunkat és egy ünnepi estével zártuk a hetet.

8 teljesen különböző országból érkeztünk. Olaszország, Spanyolország, Portugália, Románia, Bulgária, Málta, Litvánia és Magyarország. Mégis nagyon sok hasonlóságot találtunk egymás kultúrájában, identitástudatában és politikai helyzetében is. Nyitott, barátságos és nem utolsó sorban remek humorral megáldott emberekkel tölthettem ezt a hetet, nem beszélve a gyönyörű helyszínről és isteni ételekről. Olyan élményeket, baráti beszélgetéseket és emberi kapcsolatokat kaptam ettől a programtól, amire soha nem gondoltam volna. Az olasz „házigazdák” és trénerek hihetetlenül barátságosak és kedvesek voltak, nyitottak és a sok szervezéssel járó fáradság ellenére is remekül helyt álltak trénerként is. Ott, akkor olyan szál alakult ki a résztvevők és a trénerek között, ami úgy érzem, soha nem fog elszakadni. Egyensúlyban volt a téma fontosságának feldolgozása és a szabadidő is, amit leginkább közösen töltöttünk olyan programokon, amiről szintén Tiziano, Kalo, Oscar, Vicky és Galya gondoskodtak, például túrák, biciklizés, városnézés és karaoke est. 

Varázslatos és nagyon tanulságos élmény volt, amit remélem, hogy a közeljövőben megismételhetek.
Az ott elhangzottakat, tanultakat hasznosíthatom a mindennapi munkám során, beépíthetem a jövőbeli projektekbe és új kapcsolatokat építhetek ezáltal. Eddigi életem legnagyobb élménye volt!

A bejegyzést írta: Majoros Krisztina