Chicago

2023.03.16-án a Pécsi Nemzeti Színházba látogattunk el. Nekem személy szerint első látogatásom volt, de nem az utolsó. A Chicago című előadást néztük meg, minden idők legsikeresebb Broadway musicaljét a Pécsi Nemzeti Színházban!

Fantasztikus darab, hasonlóan nagyszerű előadással. A színészek tökéletesen adták át érzelmeiket, gondolataikat. De meg kell említeni a dekoratív táncosokat is, akik nélkül nem lett volna az igazi a darab, na meg az élő zene! Eszméletlen volt hallgatni, a nézőtér megtelt tiszta hangokkal, dallamokkal.

A történet főhőse két elszánt, izgalmas, vagány nő. A fiatal, ám fényes karriert álmodó bártáncos, Roxie Hart lelövi szeretőjét, aki nem tartotta ígéretét, nem menedzselte eléggé nagyravágyó karrierjét. Roxie börtönbe kerül, ahol megismerkedik Velma Kellyvel, Chicago legragyogóbb csillagával. Roxie álma, hogy címlapsztori legyen, a börtönben megvalósulni látszik. Kell hozzá még ez-az, például a kiváló összeköttetésekkel rendelkező Morton Mama (Muter), és egy korrupt sztárügyvéd, BillyFlynn. A fordulatokban gazdag cselekmény az 1920-as évek Amerikáját idézi. A dohányfüstös, púder illatú világot bemutató előadás az ismerős zenékkel, dalokkal, csodás jelmezekkel, látványos koreográfiával repíti közönségét a vágyak, álmok világát jelentő rivaldafénybe, ugyanakkor megmutatja a média kegyetlen, manipulatív hatalmának árnyoldalát is-áll a műsorfüzetben.

Vitathatatlanul feminista darabnak éreztem, íme az én olvasatom: Két főszereplőt ismerhettünk meg, Roxival kezdeném. Az ő történetegyilkosságon alapult. A férje mellett szeretőt tartott, (ki tudja hányat?). Ám az úriember a vártnál előbb akart távozni, ezért a nő lelőtte. Miután a holttetstét megtalálták, kedves hölgyünk repült a zárkába, ahol rengeteg hasonló sorsú nővel volt összezárva. A góré egy idős nő volt, akit ha lefizettek, bármit elintézett nekik. Vilma a börtön rosszlánya volt, mindenki tisztelte, a híre egész Chicagoban jelen volt. Roxi a góré asszony segítségével hozzájutott a vidék legjobb ügyvédjéhez, aki csak nőket vállalt el. 5000 dollár az ügyvédnek, akasztás mentes élet a szöszkének. Roxi meggyőzte a férjét, akit csúnyán felszarvazott, ha  kifizeti a pénzt, és ő kijut, újra egy párként folytatják majd. Az ügyvéd kitalált a gyilkos nőnek egy új történetet, amit a nő a bíróságon a megbeszéltek szerint elő is adott. Mindenki hitt a szegény nőnek, aki önvédelemből tette amit tett. Roxi kiskora óta hírnévre vágyott,amit terhességének bejelentésével még inkább elért. Vilma amikor megtudta, hogy nincs már reflektorfényben, csalódottságában kérlelni kezdte, hogy együtt folytassák életüket.Ám a dolgok nem úgy alakultak ahogy tervezték. Egy új gyilkos nőt kapott fel a média,és már ő körülötte forgott a világ. Roxi és Vilma összefogtak, és előadtak egy komisz, vad, szókimondó dalt. De már semmi sem volt a régi. Roxi férje kérlelni kezdte a nőt, hogy menjen vissza hozzá, mert szereti őt. Őt és a gyermeküket, de se baba, se szerelem.

A darab végén hatalmas vastapsot kaptak az előadók. Hálás vagyok hogy láthattam az előadást. 

Ráadásként a színfalak mögé is benézhettünk, Götz Attila kalauzolt bennünket, akivel hosszasan beszélgethettünk a színházi szakmáról, milyen kompetenciákra van hozzá szükség és mivel jár a színházi élet. Hatalmas élmény volt! Köszönjük!

A bejegyzést írta: Harsányi Zita