„Creative Therapies in Youth Work címmel került megrendezésre horvátországi Kreaktiva szervezése által Eszéken (Osijek) egy 8 napos tréning, melyen közel harmincan vettünk részt.
Én, mint művészetterapeuta vettem részt, azzal a céllal, hogy olyan új technikákat tudok elsajátítani, melyeket magabiztosan tudok hasznosítani a fiatalokkal folytatott rendszeres munkámban. A tréningen 2 csoportra voltunk bontva. A program első 3 napjában képzőművészeti technikákat próbáltunk ki, az utolsó 3 napban pedig mozgásos, táncterápiás elemeket ismerhettünk meg. A képzőművészeti napokon nyers agyaggal is sokat dolgoztunk, volt hogy teljes erőből a falhoz dobtuk azt, de volt hogy minden alkotási szándék nélkül kezünkben tartottuk, mozgattuk, ismerkedtünk a különböző halmazállapotaival, melynek kifejezetten meditatív hatása volt.
A táncterápiás napokon olyan egyéni, páros és kiscsoportos gyakorlatokkal ismerkedtünk, melyek jól alkalmazhatók akár fogyatékossággal élő emberekkel való terápia során is biztonságosan alkalmazhatók.
Mindkét terápiás típus lezárását egy próba csoportvezetéssel zártunk, melyre a városból érkeztek fiatalok, szülők és a Kreaktiva önkéntesei. Ez sokunk számára egy remek alkalom volt a gyakorlásra, tulajdonképpen élesben, valamint sokat adott a csapatmunka fejlesztéséhez is. Rendkívül nyitott, barátságos és aktív emberekkel ismerkedtem meg a bő egy hét alatt, valamint a szervezők is minden igényt igyekeztek szem előtt tartani és kielégíteni. Köszönöm a FIRE-nek is a kiváló lehetőséget!”
A bejegyzést írta: Kovács Anna