Eco lobbyist ifjúsági csere – Élménybeszámolók

Április 30. és május 7. között lehetőségünk volt részt venni a Youth Exchange-Eco lobbyists ifjúsági csere programján Horvátországban,  Durdevac városában. A házigazda horvátokon kívül, olasz, bulgár, észak-macedón és magyar csapatok vettek részt. 

Országunk egy öt fős csapat képviseletében jelent meg a projekten, aminek a fő témája a környezettudatosság volt. A héten minden nap más ország környezetvédelmi intézkedéseivel ismerkedhettünk meg. Ezeken a projekteken gyakran voltunk kisebb csapatokra felosztva annak érdekében, hogy megismerjük egymást, illetve a különböző országok nézőpontját. 

A héten ellátogattunk  múzeumokba, az ott található sivatagba, illetve egy állatsimogatóba is. Ezeken a szórakoztató programokon kívül a csapatépítésre is fordítottunk időt. A munka mellett természetesen volt szabadidőnk is, amit legtöbbször közös kártyázásra, vagy röplabdára fordítottunk. 

Az interkulturális estéken megismerhettünk különböző kultúrákat, illetve azok nagyon finom, jellegzetes ételeit és italait.

Az utolsó esténken mindenki neve felírták egy- egy papírra, és azokat kitették egy asztalra, ez által bárki írhatott egy kedves üzenetet a másiknak, hazaérve nagyon jó volt olvasgatni azt a pár kedves szót.

A beszámolót írta: Bacskay Fruzsina

Április végén olyan lehetőséget kaptunk, hogy május elejéig egy Erasmus+ programon, ifjúsági cserén vehetünk részt. Több országból is voltak jelentkezők, mint például olaszok, bulgárok,macedónok,horvátok,és persze a magyarok. Minden este más más országok tartottak bemutatót városukról, nagyobb városaikról, azok kultúrájáról,  szokásaikról. agyon jó volt látni és megismerni a helyi szokásokat és eseményeket. Minden napunk teli volt programokkal, de akadt szabadidő is, aminek minden percét kihasználtuk. 

Ilyenkorjátszottunk a szabadban, beszélgettünk de sosem unatkoztunk. A programokon megpróbáltuk a legjobbat kihozni a csapatból. Nagyon sok új dolgot ismertünk meg szinte az összes országból tanultunk új szavakat. yorsan eltelt ez a pár nap, de nagyon remélem, lesz még lehetőségünk jelentkezni ,mert nagyon sok maradandó emlékkel értünk haza.

A beszámolót írta: Schiller Adél