Kajtán Tamás Franciaországba utazott szeptemberben ahol az Európai Szolidaritási Testületen keresztül önkéntes. Az alábbiakban a második élménybeszámolóját olvashatjátok.
„Októberben több lehetőségünk is volt a szervezettel (Info Jeunes Normandie & Europe Direct Normandie Caen) fiatalokkal való találkozásra. Október elején részt vettünk több alkalommal középiskolai információs fórumokon, ahol fiatalok utazási lehetőségeiről, illetve saját életünkről beszéltünk.
Majd az Erasmus Days alkalmával erasmusos élenyeinkről adtunk prezentációt és egy kis kérdez-felelek keretein belül válaszoltunk a felmerülő kérdésekre.
A szervezet szeretné, hogy minél több lehetőségünk legyen fejlődni, így több továbbképzésen is részt vehettünk (így mint a Copyrightról vagy az Európai Unió fakenews elleni törekvéseiről).
Novemberben pedig alkalmunk nyílt egy Európai Unió által finanszírozott kiállítás keretein belül alsó tagozatos gyerekekkel játékosan megismertetni Európát és Normandia kapcsolatát az EU-val. Később pedig egy megyei rendezvényen vettünk részt, ahol egy standnál kellett jelen lennünk.
Az a megtiszteltetés ér, hogy november végén engem kértek fel, hogy tartsak továbbképzést Rouenban és Caenban is a külföldi lehetőségekről és az interkulturalitásról. Ez volt az első nagy ténylegesen önálló projektem.
Végül előadást tartottunk a EUROPE DIRECT-ről és az európai lehetőségekről a caeni Egyetem „Szakértő az európai projektmenedzsmentben” mesterszakán.
Természetesen sok lehetőségem volt utazni és felfedezni Normandia szépségeit is, többször jártam Rouenban, ahol kollégám és most már jó barátom önkéntes munkáját tölti. Egy másik alkalommal lehetőségem volt arra, hogy barátaimmal együtt megcsodáljuk a híres Mont Saint-Michelt (ami önmagában egy stresszes, de remek történet). Több rövid kirándulást is tettünk a környező gyönyörű falvakba, például Bayeux-be vagy Granville-be.
Összefoglalva, minden nagyon jól telik, és minden nap úgy érzem, hogy valami újat tanulok, és új lehetőségek nyílnak meg előttem, ami biztosít abban, hogy az Európai Szolidaritási Testülettel végzett önkéntesség nagyon jó döntés volt számomra.”