ESC Projekt Don Bosco, Hollandia

Az Európai Szolidaritási Testületen keresztül a 18 és 30 év közötti fiatalok kipróbálhatják, hogy milyen a rövid illetve a hosszú távú önkénteskedés Európa szerte. Egy ilyen rövid 2 hónapos kalandon vett részt Markó Gitta Hollandiában a nyár folyamán, amiről az élménybeszámolóját alább olvashatjátok!

Régóta ki szerettem volna próbálni magam, mint önkéntes és júniusban el is döntöttem, hogy a nyaramat önkénteskedéssel fogom tölteni külföldön. Egy nagyon jó lehetőséget kaptam Hollandiában, ahol a Don Bosco ifjúsági központban lehettem önkéntes. Rijswijkben töltöttem a júliust és az augusztust és rengeteg élménnyel és tapasztalattal tértem vissza Magyarországra.

Don Bosco

A Don Bosco egy családias légterű ifjúsági központ, ahol egy multikultrális környezetben dolgozhattam. Mind az önkéntesek, mind az odaérkező gyerekek különböző kultúrából érkeztek, ami különleges élményt adott nekem, mert több ország hagyományait, szokásait megismerhettem. A központban családias légkör volt és könnyen együtt lehetett dolgozni mindenkivel. Rengeteg csapatépítő tevékenyéget is szerveztek, ahol kreatív és vicces hangulatú játékok, programok voltak. 

Vakantiebos

A fő esemény az évben a nyári tábor, vagyis a vakantiebos, ahol három héten át rengeteg izgalmas programmal szórakoztattuk a gyerekeket. A gyerekek korosztály szerint voltak elosztva a csoportokba és én a tiniknél voltam az egyik vezető. Két hetet a Don Boscoban és egy hetet egy másik helyen töltöttünk, ahol ott is aludtunk. Leginkább ügyességi és sport játékokat játszottunk, de elmentünk szabadulószobába és biciklizni is, valamint a közeli erdőben is voltak csapatjátékok. Az utolsó héten pedig úszni, bowlingozni mentünk, együtt főztünk, táncoltunk és kötetlenebb hangulatban tudtuk eltölteni az együtt töltött időt.

Hollandia

Júniusban rengeteg szabadidőnk volt, mivel akkor még nem kezdődtek el a táborok és csak néhány programot, különböző workshopokat szervezett a Don Bosco. Volt időnk kicsit jobban megismerni Hollandiát. Elmentünk Amszterdamba, Utrechtbe és Hágát is jobban felfedeztük. A kedvenc kis városom Delft lett, ami nagyjából 15 perc biciklizésre volt a lakhelyünktől. A sok csatorna és a tipikus holland házakkal teli város hangulata rögtön magával ragadott és minden héten visszajártam. Ami még nagyon tetszett Hollandiában, hogy rengetegen bicikliznek és nagyon jó bicikliutak vannak. Két hónap alatt alig ültem tömegközlekedésen és nagyon egyszerűen el tudtam jutni a környéken bárhova a biciklimmel. 

Összességében ez egy nagyon élménydús nyár volt és örülök, hogy belevágtam ebbe a kalandba. 

A cikket írta: Markó Gitta