Find your Path!

A Fiatalok a részvételért Egyesület, mint a pécsváradi fiatalok gesztor szervezete sikeresen pályázott az Erasmus+ Ka2-es alpontjában, mely során a lendvai Lavina kultúrkörrel egy fejlesztő társasjátékot hoz létre. A pandémia miatt az első személyes találkozóra csak idén nyáron került sor, melyről Gerencsér Regő élménybeszámolóját olvashatják.

“Kiskorom óta játszok társasjátékokkal a legkülönbekkel és egzotikusabbakkal is. Előszeretettel osztom meg a kedveltjeimet másokkal is. Miután a PIFÖ egyik tagjává váltam ezt a társasjáték szeretetemet is megosztottam az ifjúság körében. A PIFÖ ifjúsági klubjában is gyakran játszottam a tagokkal többszörösen délutáni időtöltésként vagy szimpla szórakozásból, ha akadt erre időm. László Miklós közösségünk segítője felfigyelte a társasjáték szeretetemre és bevont engem ebbe a projektbe aminek egyszerűen nem tudtam ellenállni. A FIRE segítségével sikeresen bejutottam ezzel a lehetőségekkel teli programba. 

2021.07.25-én indultunk Lendvára csapatunkkal. Eleinte nagyon izgatott voltam. Kíváncsi voltam milyen lesz Lendva és a közösség. Reméltem, hogy jól együtt tudunk majd dolgozni az ottani csapattal belső viszályok nélkül. Nem csalódtam semmiben sem.  Lendva elképesztő földrajzi és kulturális adottságokkal rendelkezik. Mikor elsőnek megpillantottam a dombokat fedte borvidéket és a várost alig vártam, hogy mindent megtekinthessem közelebbről. Először megismertük a várva várt lendvai csapatot. Nagyon szimpatikusnak, nyitottnak és kedvesnek találtam a Lendva csapat minden tagját. Érezhető volt már az első pillanattól kezdve, hogy tudunk majd egymás gondolataira építkezni. 

Másnapunk minden része jól be volt táblázva. Kihasználtuk ezt a napot, hogy megismerkedjünk a város minden szegletével. Elsősorban megtekintettük a kilátót és a várat. Megismerkedtünk a helyi kultúrával a gasztro világgal és Misi, mint helyi túravezetőnk beszámolt nekünk az itteni életről. Napunk végét egy társasjáték esttel zártuk amelyben kipróbáltunk számunkra eddig ismeretlen játékokat ötletmerítés gyanánt. Megfigyeltük a játékok struktúráját elemeit, tanulmányoztuk a játékmenetet és ötleteinket lejegyeztük. 

Másnap kemény munka várt ránk. A játékunk gerincét kezdtük el kidolgozni. Hosszas ötletbörzék és gondolatmegosztások után nekiláttunk a részletezésbe és a konkrétumok letételében. Ezen a napon sikerült a főbb kérdésekre választ adni és a társasjátékunk alapköveit letenni. Kifejezetten úgy éreztem hogy nagyon jól tudunk közösen dolgozni. 

Utolsó napunkat búcsúzkodása töltöttük és a következő alkalmat kezdtük el tervezni. Nehéz szívvel hagytam ott Lendvát. Fantasztikus élmény volt ez számomra és alig várom, hogy visszatérhessek és a következő lépéseket megtehessem a játék építésében.„