Gedei Jázmin azon kicsiny csapat tagja volt aki 3 hónapot tölthetett el a Karib térségben az Európai Szolidaritási Testület támogatásával. Az alábbiakban az ő élménybeszámolóját olvashatjátok a hazaérkezése után!
„Két hete tértem vissza Curacaobol, életem legkiralyabb három hónapja után. Annyi élményben és érdekességben gazdagodtam, hogy azt sem tudom hol kezdjem. A munkát nagyon élveztem odakint. Igazából arról szólt, hogy egész nap cuki kis gyerekekkel játszottunk, együtt ettünk, leckét írtunk, és szórakoztunk. Remek csapatunk volt odakint, a suliba két másik Magyarral (Blankával és Márkkal) dolgoztunk, meg két Hollandal is. A többiek egy másik helyen dolgoztak, de velük is sok időt tölthettünk a hétvégéken, meg munka után. A sziget csodálatosan szép volt, és bár kis picike volt, mégis szinte minden hétvégén új tengerpartokat fedeztük fel, új emberekkel találkoztunk és új éttermeket meg juice bar-okat próbáltunk ki. Nekem a tenger nagyon sokat jelentett, igazából egész nap elvoltam a vízben. Tele volt szép halakkal, teknősökkel, koralokkal, meg néha Iguánák is voltak a parton! Volt szerencsém egy hétre utazni Costa Rica-ba, ami hihetetlen élmény volt. Ott szörföztem életemben először, találkoztam egy csapat nagyon kedves kanadai lánnyal, és velünk utaztam ide oda. Az önkéntességet mindenkinek tudom ajánlani, akit egy kicsit is érdekli a világ, más kultúrák felfedezése, új emberek, meg persze az, hogy egy jó célt szolgálhassa. Curacaot pedig pláne! Nagyon köszönöm a Felis Curacao-nak, meg persze a Fiatalok a részvételért EGyesületnek Pécsváradról is ezt a csodás lehetőséget!”
A bejegyzést írta: Gedei Jázmin