Kékesd Kommandó – Élménybeszámoló

Egyesületünk által gesztorált és az Európai Szolidaritási Testület által támogatott Kékesd Kommandó pályázatot is hátráltat a vírus helyzet, de így legalább tovább van lehetőségünk együtt dolgozni. Az eddig megvalósultakról olvashattok egy kis élménybeszámolót.

„Az elmúlt kicsit több, mint fél évben rengeteget fejlődött a kis közösségünk.Mindent megtettünk, hogy amikor csak lehetőségünk volt rá egy kis örömet vigyünk a kékesdiek életébe a válságos helyzet ellenére. Nyáron még szerencsére gond nélkül szervezhettünk tábort, ahol a fiatalokkal együtt töltöttünk 4 napot, és kialakult az a kemény mag, aki azóta is a legtöbb programon jelen van. Emellett augusztus 20-án kenyérsütést, családi napot, majd szalonnasütést és filmnézést tartottunk, ahol a felnőtt és idősebb korosztályokat is sikerült már bevonni, kis túlzással az egész falu, és még azon túlról érkezők is, együtt ünnepelt. Majd a nyarat iskolakezdő programmal zártuk, segíteni szerettünk volna egy kicsit a gyerekeknek és szüleiknek a felkészülésben. Sajnos a szüreti felvonulást már nem tudtuk megtartani, viszont halloweenkor ismét együtt lehetett a kis csapat, szuper jelmezekben érkeztek a résztvevők, és sok-sok izgalmas játékot próbáltak ki. A karácsonyi műsor nem hagyományosan zajlott, de kisebb csoportokban levetítettük az előzőleg sokat próbált, felvett műsort. A visszajelzések alapján ezt is nagyon értékelték akik eljöttek megnézni.”

Erdélyi-Nagy Anna és Varga Kitti