Az Erasmus+ pályázati lehetőség 2020 R1 körében ismét sikeresen pályázott egyesületünk és az általunk támogatott közösségek.
![](https://firepecsvarad.hu/wp-content/uploads/2020/06/win.jpg)
Egyesületünk által beadott pályázatok közül egy ifjúsági csere és egy tréning valamint két szolidaritási testület által támogatott projektünk lett sikeresen elbírálva.
Az ifjúsági cserén és a tréningen ugyan az a 9 ország képviselteti magát (cseh, horvát, lett, észt, litván, olasz, portugál, szlovén). Az ifjúsági csere témája a játékok előkészítése és bemutatása valamint levezetése lesz a téma. A csere végén a játékokat a Pécsváradi Leányvásár során mutatják be és valósítják meg. A tréning során ugyan ezek partnerek két-két főt delegálnak, akik a 8 kulcskompetenciát veszik végig különböző gyakorlatok során, hogy melyiket hogyan tudják a mindennapi munkájuk során alkalmazni.
A két szolidalitási projekt keretében egy-egy ifjúsági kezdeményezés valósul meg. A Pécsváradi Ifjúsági Önkormányzat által beadott KAPTÁR->Kapjrá! című projekt keretében a helyi ifjúsági klub újul meg kívül és belül, valamint új programokon keresztül töltik meg a fiatalok élettel! A Kékes Kommandó című projekt során kékesdi fiatalok egy éven keresztül havi rendszerességgel terveznek közösségi programokat megvalósítani, amik során a minden korosztályt be szeretnének vonni és az önkormányzat által támogatott helyi közösségi teret egy a fiatalok által látogatott hellyé varázsolni!