Tréning télen, Spanyolországban

Január 2-8. között került megrendezésre a spanyol ACD Lahoya szervezet által a Youth coaching for Entrepreneurship című tréning a spanyolországi Alicante városában. A tréningen a házigazda spanyolok mellett moldáv, román, török, portugál, cseh és magyar csapat vett részt.

Karácsony előtt jött a lehetőség, hogy egyesületünk három fővel képviselheti magát a Youth Coaching for Entrepreneurshipen, Spanyolországban. Szerencsére az év első hete még iskolai szünettel telt, illetve sok helyen még a munka sem indult be igazán, így könnyen összeállt a háromfős csapatunk, melynek tagjai  Ábel Tibor, Zsifkó István és jómagam László Miklós voltak.

Az ACD Lahoya csapatát már jó ideje ismerem személyesen, csehországi önkénteskedésem alatt együtt dolgozhattam a szervezet egyik oszlopos tagjával Joséval, így izgatottan vártam, hogy milyen módszerrel dolgoznak hazai pályán. A trénereinket is volt szerencsém ismerni, Iva szintén Csehországban volt a mentorom, míg Cipriannal nemrégiben találkoztunk egy kapcsolatépítős projek során.

Az ifjúságsegítő munka egyik alapkérdése, hogy a fiatalokat mentoráljuk, vagy inkább coachként legyünk mellettük. A tréning fontos része volt, hogy megkülönböztessük a kettőt egymástól. Helyzet és fiatal függő, hogy melyik technikát használjuk. A mentorálás egy segítő, támogató forma, ahol szinte az egész folyamat során „fogjuk” a fiatal kezét és adjuk át neki a tudást. Míg a coaching kérdésekkel dolgozik, kérdések segítségével próbálja rávezetni a fiatalt, hogy megtalálja a számára megfelelő utat.

A hét nagy részében ehhez a megfelelő kérdés feltevéshez ismertünk meg módszereket, amiket egyéni és csoportos coaching során is alkalmazni lehet. Volt lehetőségünk kipróbálni őket és adtunk egymásnak visszajelzést azok megfelelő használatáról. A projekt része, hogy ezeket a módszereket gyakorlatban is kipróbáljuk, így a tavasz folyamán több olyan programot is tervezünk ahol a tréningen tanultakat is bemutathatjuk és tovább adhatjuk a megszerzett tapasztalatainkat.

Úgy gondolom, hogy remek tréningen vehettünk részt, a megszerzett tudást személy szerint kamatoztatni tudom Pécsváradon a fiatalokkal végzett munkám során, valamint Tibi és István is alkalmazni tudja majd a kortárs segítő munkájukban, nem csak a PIFÖ-ben, hanem életük más területén is.

A bejegyzést írta: László Miklós