Június 24-től 30ig lehetőségünk volt nekünk négyünknek Merkl Mátyásnak, Schiszler Ádámnak, Vukálovits Ákosnak és Bogos Grétának részt vennünk egy Erasmus+ ifjúsági cserén Észtországban, a Laagrikeskus Talu nevű településen. A hét témája a sztereotípiák voltak.
Az, hogy megtanuljuk hogy nem mindig igazak és elmeséljük róluk a tapasztalatainkat. 24-én reggel hajnali 3-kor indultunk Pécsváradról, Ádám apukája vitt fel minket kisbusszal Budapestre. Az első repülővel Varsóba repültünk, onnan Tallinnba. A reptérről a szervező felvett minket a kisbuszával és bevitt minket a városba, ahol körül tudtunk nézni a helyszínre érkezés előtt. Végig jártuk az óvárost, megnéztük a templomot, ebédeltünk. Miután végeztünk a szervező felvett minket és elvitt minket a helyszínre. Ott elfoglaltuk a szobáinkat, lepakoltunk. Utána tábortűz mellett elmeséltek nekünk a midsummer történetét és legendáit. Még pár ismerkedős játékot játszottunk, most is megnehezítettük a helyzetüket a magyar neveinkkel. Utána körülnézhettünk hely udvarában és beszélgethettünk a többiekkel. A második nap reggel voltak csapat építő foglalkozásaink. Neves játékokat játszottunk, bújócskáztunk. Utána ebédeltünk, délután mindenki előadta a prezentációját az országáról. Vacsora után a tábortűznél megkóstoltuk mindenkinek a nemzeti ételét. A következő két napon minden ország csapata foglalkozásokat tartott. Ahol a workshopokon próbáltuk legyőzni a sztereotípiákat. A Bolgárok workshopján mindenkinek ragasztottak a homlokára egy tulajdonságot és úgy kellett mindenkivel viselkednünk ahogy viselkednénk egy olyan emberrel. Az írek workshopján például híres szobrokat kellett utánoznunk az országunkból. A mi workshopunkon különböző dolgai voltak leírva egy személynek és ki kellett találniuk a többieknek, hogy hogyan nézhet ki, hány éves, mit dolgozik stb. A harmadik napon az észtek és az írek workshopja volt, a negyediken a bolgárok és a mi workshopunk. Mindkét napon voltak szabadabb programok esténként. A harmadik napon közösen palacsintát sütöttünk a tábortűznél, a negyedik napon volt egy táncos foglalkozásunk, és kipróbálhattuk a szaunát. Az ötödik napon busszal bementünk Tallinnba ahol végig jártuk a várost és a szervezők elmeséltek nekünk történeteket a városról. Közös ebéd után külön is megnézhettük a várost. Sokat sétáltunk a városban, megnéztük a falfestményeket Telliskivinél, és az elnök házát. A tengerpartot is megnéztük. Végül bementünk pár boltba és vettünk szuveníreket. A hatodik napon délelőtt volt pár csapatépítő foglalkozásunk például két csapatba álltunk és mindkét csapatnak volt egy takaró a kezében es vizes lufit kellett átütnünk a másik csapatnak a takaróval. Délután sokat vízi bombáztunk. És este még egyszer utoljára meggyújtottuk a tábortüzet. Az utolsó napon közösen megreggeliztünk, összepakoltunk és utána elbúcsúztunk egymástól. A reptérre a szervező vitt ki minket. Visszafelé már volt közvetlen járatunk és így Tallinnból egyből Budapestre tudtunk repülni. Budapestről ismét az Ádám apukája vitt minket kisbusszal.
Nagyon jól éreztük magunkat a hét alatt. Megtudtuk, hogy a sztereotípiák nem mindig igazak. Sok érdekes embert ismerhettünk meg, sokat tanultunk a kultúrájukról.
Bogos Gréta

