Június első hetében volt lehetőségem részt venni egy igen intenzív és hasznos képzésen, melynél fő fókuszában a természethez való kapcsolódás, és ezen keresztül való nem-formális oktatás alapjai szerepeltek. A képzés helyszíne Horvátország hazánkhoz közel eső egyik kis települése, Zmajevac, vagyis Vörösmart volt, ahol 10 országból gyűltek össze a részvevők – köztük tanárok, ifjúsági munkások – hogy közösen tanuljunk arról hogyan is használhatjuk a természetet, és környezetünket tanulási folyamatos elősegítésére.
A hét egyik legfontosabb vonalvezetője számomra az a nézőpont volt, mely szerint a tevékenységet java részét három különböző dimenzióban néztük: én és én magam, én és a csoport/közösség, én és a természet. Ennek a nézőpontnak egyik legnagyobb támogató ereje pont abban rejlett, hogy egészen más módon látjuk ugyanazt a helyzetet, ha egy kicsit másképp próbálunk rá tekinteni.
A legelső napon máris a természetben kezdtünk, ahol páros, illetve csoportos feladatokat is kaptunk, a fő fókusz természetesen a megismerkedés és a „megérkezés” volt. Már itt elkezdtük azt a szemléletet megismerni, mely segítségével a természetet és a közvetlen körülöttünk levő „eszközöket” tudjuk használni a munkánk során.
A hét egészére egy új családot kaptunk, a szó szoros értelmében, ugyanis a teljes csapatot 4 horvát névvel rendelkező családra osztottuk. Az új „családok” szerepe a napok végén vált igazán központivá, ugyanis minden este, vacsora előtt ilyen kiscsaládi körben volt lehetőségünk megbeszélni az aznap tapasztaltakat, és hogy kinek milyen érzés volt egy-egy foglalkozás vagy feladat. Mindezt természetesen minden esetben előre megadott kérdések segítségével tettük. A magam részéről ezek a kis megbeszélések rengeteget segítettek a tapasztalatok tisztázásában és a tanultak befogadásában.
Az alábbi képen a mi kis boldog családunk, a Crnkovici család:
A kedden az érzékelések felerősítésével kezdtük a napot, kicsit kitekintve a mindennapi taposómalomból, és sokkal erősebb fókuszt vezetve közvetlen környezetünkre. A feladatok könnyen érthetőek és tisztán voltak, és bár elsőre furcsának tűnhet egy saját magad által választott kis bogár, élőlény nyomon követése – ez volt az egyik feladatunk – mégis utólag belegondolva sokat segített abba, hogy észre vegyük, mennyi minden történik körülöttünk a mindennapok során, melyre amúgy egyáltalán nem fordítunk figyelmet. Mindemellett a közvetlen környezet megismerését és a nézőpontváltást is nagyban segíti egy-egy ilyen feladat.
A délután folyamán kicsit elmélyedtünk az OEL – Outdoor Experiential Learning – elméleti hátterében, hogy kicsit jobban megérthessük, mi is a mozgató rugója a képzésünknek. Ezt az anyagot már a tréninget megelőzően is megosztották a résztvevőkkel, és továbbra is rendelkezésre áll, hogy a későbbi tevékenységek tervezésénél fel tudjuk esetleg használni.
(Hozzáférhető padleten: https://padlet.com/ievaieva/OEL )
Az egész hét számomra egyik legfontosabb eseménye a szerdai napon valósult meg, nevezetesen az éjszakai túra. Az erre való felkészülést a délelőtt folyamán megkezdtük, tömör és lényegre törő tájékoztatást kaptunk általánosságban véve egy túrára való felkészülésről, pl.: milyen felszereléseket mikor érdemes magunkkal vinni, hogyan tervezzük az érkezéseket, mennyi vizet vigyünk magunkkal.
Ezen felül táborhely építésről, illetve tájékozódásról is volt lehetőségünk egy-egy workshopon részt venni. Ezt követően alakultak meg a csapatok a túrázáshoz, mely szintén egy külön tanulási folyamat volt, hiszen facilitátoraink itt szabad kezet hagytak nekünk, ezáltal magunk fogalmazhattuk meg, milyen logika mentén alakulnak a csapatok. Nálunk a fő fókusz a korábbi túratapasztalatokon, egészségügyi és elsősegély ismereteken volt, ennek tükrében szerveződtünk. Természetesen minden csapat kapott egy-egy helyben ismerős horvát résztvevőt és egy facilitátort is, akik a döntési folyamatokban ugyan nem vehettek részt, de végig kísérték az utunkat. A megalakult csapatoknak aztán önállóan kellet megtervezniük saját útvonalukat, összeírni erőforrásaikat, a szükséges felszerelést, szóval a felkészülést a túrára egy az egyben csapatban teljesítettük. A túrával kapcsolatban 2 fontos kritérium volt, egyrészt legalább 20 km hosszú kellett legyen, másrészt egyéni illetve csapat kihívásokat is kellett teljesítenünk. Több kihívásból legalább 7-et kellett választanunk, melyek között szerepelt például 1 óra csendben gyaloglás, egy km mezítláb gyaloglás, vagy egy óra séta lámpa nélkül. Természetesen egyéni kihívásokat is tudtunk teljesíteni, mindez egy valóban izgalmas túrát tett lehetővé. Természetesen a túra során a közös döntéshozatalt, mérlegelést, feladatmegosztás, felelősségvállalást is mind gyakoroltuk.
A következő nap egy jelentős része a pihenéssel telt, hiszen reggel fél 7-kor érkeztünk vissza a túránkról, délután viszont volt lehetőségünk kicsit átgondolni és mérlegelni az este során tapasztaltakat, egyéni és csoportos szinten is. Itt is megjelent a már korábban említett három dimenzió, így nem csak magunkkal kapcsolatosan, de a csapattal és a természettel kapcsolatos meglátásainkat is meg tudtuk osztani egymással, levonva a megfelelő következtetéseket, és tanulva az esetleges hibákból.
A pénteki és szombati napok aztán egy egészen más folyamat megismerésével teltek, hiszen ezeken a napokon kipróbálhattuk magunkat, mint facilitátorok. A fő irányvonal az volt, hogy egy olyan egy órás tevékenységet, feladatot próbálunk meg kitalálni, mely nem formális módon oktat, része egy kisebb rész ismerkedés, valamint van hely és idő a végén reflexióra is a résztvevők részéről, és legfőképp, a természetet, mint erőforrást tekintse, legyen része a folyamatnak. A teljes csoport több részre oszlott, két kisebb csapat pénteken a többieknek helyben készített egy 1 órás foglalkozást, míg a másik két csapatnak a szombati napra kellett felkészülnie, ahol Batina, a közeli település lakóival kiegészült csapatunknak kellett ugyanezt megvalósítaniuk. Mi ez utóbbi helyzetbe kerültünk, aminek köszönhetően kicsit több időnk volt felkészülni. Szombaton délelőtt Batinába utaztunk, ahol egy rövidebb túra elejéig megismerkedhettünk a helyi környezettel, adottságokkal, és a foglalkozások helyszíneinek lehetőségeivel. Érdekes volt megtapasztalni, hogy milyen módon tudjuk használni a közvetlen környezet adottságait, hogyan tudjuk a reflexió és kérdései segítségével a megtapasztaltakat tudatosítani a résztvevőkben, és hogy hogyan lehet szórakoztatóan, könnyedén újat tanítani a csoport résztvevőinek, miközben a folyamat során mi, mint facilitátorok is tanulunk magunkról.
Az utolsó nap a tapasztalatok összesítéséről, a tanulási folyamat áttekintéséről, és a tervezésről szólt. A délelőtt folyamán az ezt megelőző kép nap legfontosabb tapasztalatait, érzéseit tudtuk kiscsoportban összesíteni, ezt követően pedig az OEL-re vonatkozó legfontosabb állításokat határoztuk meg saját magunk és a csapat szempontjából.
A délután már sokkal inkább az önreflexióról, és a saját tanulási folyamatunkról szólt. Számomra a hét egyik legmeghatározóbb gyakorlata ekkor történt, mely igazából egy órán át tartott. Első felében semmi más dolgunk nem volt, mint egy kicsit külön helyezkedni a többiektől, és lehetőség szerint interakció nélkül eltölteni 30 percet, végül is nem csinálni semmit. Ez a fél óra segített újra fókuszba helyezni az elmúlt hetet. A második fél órában irányított kérdésekkel, a saját magunk útját tudtuk megfogalmazni, valamint azt is, hogy a következő lépések mik lesznek, hogyan tudjuk felhasználni a megszerzett tudást. Az élményeket a már megszokott módon, kiscsaládunk keretein belül tudtuk megosztani, kiemelve az 5 számunkra legfontosabb dolgot. Az este aztán ünnepélyes keretek között átadásra kerültek a YouthPass dokumentumok is.
Hogy összességében mit adott nekem ez a tréning?
Nos, legfőképp egy másik látásmódot arról, hogy a fiatalokkal végzett munkámban hogyan tudom használni a közvetlen környezetem adottságait, és hogy mennyi minden lehetőség rejlik apró dolgokban is, hiszen a hatékony tudásátadásnak nem a legmodernebb felszereléseken kell múlnia, hanem azon, hogy hogyan tudunk adaptálódni egy adott helyzethez, és hogyan tudjuk kihozni a maximumot abból, ami rendelkezésre áll. Nem beszélve arról a komoly önismereti folyamatról, ami ennek a hétnek köszönhetően még most is zajlik.
Hálásan köszönöm a lehetőséget a Fiatalok a részvételért Egyesületnek, a szervezést és az ellátást a Kreaktiva-nak, valamint kísérő facilitátorainknak, Ievának és Reinisnek a befektetett munkát és energiát! Bízom benne hogy mielőbb találkozunk újra!
A cikket írta: Barcza László
