21 – 29 Március 2022
Heidesee, Németország
A tréning az Erasmus+ programot mutatta be, illetve azt, hogyan és miként lehet pályázni annak keretében. Az egy hetes képzés során a projektmenedzsmentről és a projektek felépítéséről is szó esett. A résztvevők a következő országokból érkeztek: Észtország, Litvánia, Lettország, Moldova, Románia, Lengyelország, Bulgária, Macedónia, Horvátország, Olaszország, Törökország.
A hét során több alkalommal is csoportokban dolgoztunk. Ezek a csoportok vagy érdeklődési kör alapján, vagy házak szerint jöttek létre. Mik voltak a házak? Az Európai Unió kiemelkedő, fontos alakjainak nevét viselte hat csoport/ház. Jómagam a Robert Schuman ház tagja voltam.
Ki is volt Robert Schuman? Első hallásra talán a zeneszerző Robert Schumann ugrik be, de akit a mi házunk képviselt, az európai integrációs folyamat megálmodója. Robert Schuman a II. világháborút követően számos felsővezetői posztot töltött be Franciaországban, végül kidolgozta a Schuman-nyilatkozatot. Úgy vélte, hogy Európa egyesítése megakadályozza az újabb háborúkat a kontinensen.
Három dolgot emelnék ki a tréningből, ami érdekessé tette az amúgy szoros időbeosztású és sok tudnivalót magában foglaló hetet.
Az első a közös projekt kidolgozása. Minden résztvevő felírta egy papírlapra, hogy milyen témában szeretne megvalósítani programot, pályázni arra. Az egymáshoz hasonló, vagy ugyanazon projektelképzelések megálmodói alkottak egy csoportot. A feladat az volt, hogy készítsenek egy problémafát, amely a problémák azonosításában, a projektcélok meghatározásában segít. Azt követően a célfa (a problémák átfordítása célokká), majd maga a projekt kidolgozása volt a feladat. Erre nagyjából három nap állt rendelkezésre, és ennek elkészülte után be kellett mutatnunk mindezt a csapatnak. Ez a projektírásban rutinos személyeknek saját bevallásuk szerint semmi újat nem tanított, de én olyan résztvevőkkel dolgoztam együtt, akiknek, ahogy nekem is, teljesen új volt ez. Sokat gondolkodtunk azon, hogy mi legyen a tárgya a pályázatunknak, hogyan tudnánk megvalósítani több országban úgy, hogy az valóban hasznos legyen. Nagyon nehéz volt ez számunkra, de az utolsó napon megegyeztünk társaimmal (Bulgária, Horvátország képviselőivel), hogy nem hagyjuk abba a közös munkát, megpróbáljuk eladhatóvá tenni ötletünket.
Az Intercultural Evening házak egymás elleni vetélkedése volt. Minden ház kapott két-három olyan országot, ahonnan résztvevők érkeztek, és azokat kellett érdekesen bemutatniuk. A „produkciókat” a trénerek, illetve az adott országból érkezők pontozták. Nekem könnyű dolgom volt, mert Olaszország jutott nekem, az egyik szobatársam pedig olasz volt. A legfontosabb, amit megtudtam, hogy az igazi bolognai spagettiben nincsen sem bazsalikom, sem oregánó. Pasta carbonárát pedig leginkább csak a diákok esznek, akiknek kevés a pénze.
A harmadik dolog, amit a legjobban élvezett mindenki, a Berlin Tour volt. A német fővárosban töltött nap során 15 nevezetes helyet kellett felkeresnünk, és ott különböző feladatokat teljesítenünk. A csapatunk nagyjából megtervezte a helyszínek megtekintésének útvonalát. Sokat nevettünk, például amikor az éneklős feladatokat teljesítettük, amikor találgattuk, hol járhatnak a többiek és amikor a Reichstag előtt pihentünk a füvön. A Gendarmenmarkt előtt az Ode to joy-t kellett elénekelnünk. Itt két másik házzal is összefutottunk és közösen vettük filmre a produkciót. A turisták furcsán néztek ránk, a táncospárt felvevő kameramann pedig valószínűleg nem volt boldog, hogy megzavartuk a felvételüket. Összességében ez a nap, illetve a szállásnál lévő tó körüli kincskeresés volt a legemlékezetesebb.
A program sok szempontból érdekes és hasznos volt mindannyiunknak. Különösen jelentős volt számomra azért is, mert számos civil szervezet képviselőjével sikerült új munka- és emberi kapcsolatot kialakitanom.
A cikket írta: Négyesi Ildikó
