Chicago
2023.03.16-án a Pécsi Nemzeti Színházba látogattunk el. Nekem személy szerint első látogatásom volt, de nem az utolsó. A Chicago című előadást néztük meg, minden idők legsikeresebb Broadway musicaljét a Pécsi …
Jázmin egyike annak a három önkéntesnek, aki Magyarországról utazhatott Curacao szigetére és tölt 3 hónapot az Európai Szolidaritási Testület által. Az alábbiakban az első élményeit olvashatjátok! „Már lassan egy hónapja …
My dear readers, I hope you had a great time at the carnival! I visited the city of Veszprém, which for this year is the cultural capital, and the opening was …
Rajtunk is múlik, hogy az utánunk következő generációk tagjai képesek-e egymással együttműködni, valamint érzékenyen reagálni a társadalmi problémákra. Ennek szellemében született Varró Dániel verses meséje nyomán A leprikónok átka c. interaktív vita- és kalandjáték, …
Izgatottan készültünk az előadásra. Ennek oka, hogy a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház Tóték című előadása emblematikus, nagy siker. A társulat az ukrajnai háború kirobbanásakor jött Magyarországra vendégszerepelni, azóta nem térhetnek …
3 fő 18 évnél idősebb fiatalokkal foglalkozó szakembert keresünk az 2023. április 30 – május 8. között a olaszországi Arma di Taggiaban (Sanremo) megrendezésre kerülő tréningre. A projekt összefoglalója: …
A színház az egész világ című szolidaritási projekt keretében a fiatalok decemberben a Pécsi Bazilikában jártak hangversenyen. Erről ezúttal Kovács Renáta írt élménybeszámolót. „2022. december 16-án a Pécsi Bazilikában jártunk, …
4 fő 16-25 év közötti fiatalt keresünk az április 30-május 7. között a horvátországi Durdevacban megrendezésre kerülő ifjúsági cserére.
Decemberben a hónap eleje egy érdekes eseménnyel indult: felkértek, hogy játszam el és reprezentáljam az Európai Bizottságot egy vita és európai nap keretein belül. Ezen kívül a személyes fejlődésre is …
4 fő 13-17 év közötti fiatalt keresünk az április 10-17. között a spanyolországi Elcheben megrendezésre kerülő ifjúsági cserére. A projekt összefoglalója: In recent years in Spain and most of Europe …